Lírai alkotás

Most nem fúj a szél.
Alattam a szék.
Kintről bágyadtan
süt be a nap.

A tanárnő beszél...
nem figyelek felé:
"Lírai alkotások"-,
kissé már unom.

Most írok épp
-pihent eszemmel én-
egy lírai alkotást...
nem tudom műfaját.

"Dalköltészet".
Egy ének.
Dallam.
Szólam.

Szeretnék most máshol lenni.
Egy távoli helyen élni.
Vagy egész egyszerűen csak pihenni.
Vagy egy jót sírni.

"Petőfi költészete".
Na szegényke!
Tudta is ő azt,
mi lesz kétszáz év múlva!

"Népies kifejezések".
Hát nagyon jól tette!
Elemezzük a verseit,
s ő csak a népének írt.

Nekem ne elemezzétek
száz év múlva a verseimet!
Magamnak írom, nem nektek,
nehogy azt higyjétek!

"Metafórák segítségével"
érzekeltetem
bla bla bla, hogy
épp verset írok:

Tengerre írom könnyeimet,
ahol eltűnik minden csepp,
s akárhányat csöpögtetek,
a tenger mindent elnyel.

Na ezt elemezzétek
jövő élet nemzedéke!
Lám, tudok én is
szóképeket írni.

A Prédikátor azt mondta:
Nincsen új a nap alatt.
Milyen igaza van...
s mégsincs igaza.

Én azt mondom
-vagy írom-,
hogy az órának és beszédnek
legyen már végre vége.

Punktum. Kiteszem a pontot.
Habár nem fogtam még pontyot.
Igaz, nem is halásztam még
az életemben eddig még.

Na mindegy.
Telik az élet.
Egyszer vége is lesz.
De addig még élek!

Nos, asszem befejezem
homályos versemet.
Hiszen sötét, mint az éjszaka...
értse meg, aki tudja!


:)):)):)):)):)):))
Ezt a versemet tegnap írtam magyar órán, mikor már éreztem, hogy a napot nem bírom már tovább.