Ajtók

Tegnap Győrfi Tóbiás teológus volt nálunk, és ő szolgált délelőtt is és délután is. Szolgáltunk a fiatalokkal is délután, és ő gitározott.

Tegnap bezárult előttem egy ajtó - még nem tudom, milyen ajtó fog megnyílni, de eldöntöttem, hogy most Istenre bízom az ajtónyitást, és nem kutatom erősen a következő lépést, addig is teszem a mindenapi teendőimet. Mint írtam már ezelőtt, találtam egy családot Angliában, akikhez mint au-pair mentem volna dolgozni. Eddig a dolog teljesen biztos volt, részükről is és részemről is. Tegnapelőtt viszont írtak egy emailt, amit tegnap délután olvastam el, a két istentiszteleti alkalom között, amiben szépen, tapintatosan megfogalmazva elmondták, hogy nem szeretnék, ha én lennék az au-pair-jük. Tehát megértettem, hogy egy ajtó bezárult.

Olvastam valakiről, akivel bármi is történt, egyetlen egy órát hagyott magának, hogy túltegye magát rajta. Hát ezúttal követtem a példáját, és rábíztam Istenre azt, hogy Ő mutassa meg, amikor Neki tetszik a következő lépést. Persze nem mondtam meg tegnap a szüleimnek, mert nem akartam álmatlan éjszakát okozni, úgyhogy ma reggel jelentettem be a hírt. Na szóval nem nagy ügy, csak egy ajtó zárult be, majd kinyílik egy másik. Azt értettem meg most, hogy az egyetlen, amit tennem kell, az az, hogy várok. Persze kereshetnék most egy újabb családot, vagy más állást, de most tudom biztosan, hogy nem ezt kell tennem, hanem, amíg Isten mást nem mond, addig várnom kell - ami számomra nem épp kellemes foglalkozás, ugyanis ki nem állhatom a bizonytalanságot...

Természetesen a várakozás nem jelent tétlenséget, sőt, van egy csomó dolog, amit meg kell tennem, és különben sem szoktam unatkozni, mindig találok valamit, amit tegyek.

Mindenesetre sokat jelentett nekem a tegnap délutáni szolgálat, amikor énekeltünk :D .

1Kor 10:13